Nyár

Úgy tűnik könnyeim véglegesek 

Rám száradtak és kikezdhetnek 

Minden ráncom csak mélyülni tud 

A gondolat is elforr és kifut 

Zöld volt valaha itt a tér 

Nincs már azonban több fény 

A sötétség vesz csak körül 

Nekem többé senki nem örül 

Soraim is fagyottan eltörnek 

Nem jók és nem is szépek 

Csak köveket teszek a földre 

És elrendezem őket egy körbe 

Tu beÁv

חג האהבה

Fehérbe öltöznek a lányok Jeruzsálemben
Nekem nincs más csak néhány gyűrött vers a zsebemben
A szerelem színei szárnyra kapnak a szélben
Újabb életek köttetnek össze a napfényben

Szerencsém volt, nekem jutott volna valaki
Az ősi kötődés lett volna ami alakít
Minket egységbe és egy gyönyörű szép családba
És akkor most nem állnék itt mint egy megtört pária

Most üresen élek, mint új Tóra pergamenje
Történetünk betűi felszívódtak belőle
Az egyetlen tanúm, immár a telihold maradt
Esküszöm mellettem megtaláltad volna magad

Darabok

Szétmardossa a lelkem a szégyen
Már sok apró késként szurkál éppen
Az üresség sem a jó szó erre
Amit most érzek én, elfelejtve

Gyűlölöm, hogy így értünk mi véget
És ez engem belülről feléget
Azt gondoltam fontos vagyok neked
Mert a legboldogabb voltam veled

Mi történt velünk, nehéz felfogni
Nekem örökké fogsz hiányozni
Minden szép percet köszönök neked
Mert szerettelek, sohase feledd!

Először

Úgy gondoltam, hogy most már sikerült
De mégsem így lett, mint az kiderült
A szerelem kevésnek bizonyult
A világ zavaróként viszonyult

Mindent megtettem volna őérte
Még ha tudom is, hogy ennek vége
Kétségek és félsz ütköztek belül
Megmenteném bármibe is kerül

Azt ami a miénk volt, a világ
Csodálatáért örökre kiált
A fejemben cseng minden félszava
Amíg miénk volt sok-sok éjszaka

És együtt öregedtünk volna meg
Mert így rendelték nekünk odafent
Mint a kristály, összetört a szívem
Örök szilánkjaim, elveszítem.

Sebek

Rég voltam már valamerre,
Most sem férek el benne,
Odajött hozzám, nem mondott semmit,
Elég volt ahhoz, hogy feltépje sebeim.

Közöny mögött, gyűlölet, a mögött bánat,
De mögötte a csalódottság vet árnyat,
Önmagában sem bízik soha többé,
Bár azt gondolja, hogy a világ csak az övé.

Nem tudok mit mondani,
Csupán zavartan hallgatni,
De, mint egy áramütés fáj
Gyorsan elmúlik aztán.

Megint elmegy, és én meg nem állítom,
Pedig utánaindulhatnék bármikor,
Itt mersz hagyni engem?
Ezt kéne tőle megkérdeznem...

Utolsó vers

Persze csak az évben, hiszen miért
Írnék pár sort ha már régen vége
Nem is értem mit keresek itt
Gondolkodni rajta már nem indít

Sehova nem érkezek, mégis elindulok
Hátha egy fekete hajnalba jutok
Elrepülnék, csak lenne kivel
Szárnyaim már szívem se bírják el

Üresség is csak egy állapot,
Amit veled megoszthatok,
Persze azt gondolom nem nyerő
De nincs már bennem holt erő

Mindent elvennél, majd én adok
Ha nem lesz semmi amit kapok
Beengedlek az ajtón, nagyot csapódik
Amit hallok csak egy pillanatig

Itt vagy nálam és nem menekülsz
Valamit figyelsz és közelebb kerülsz
Észre sem veszem és tiéd leszek
Magadra húzod nehéz tekintetemet

Átok

Elvágnád a hangszálaimat
Nincs rezgetett hang amely igaz
A szemeim világtalanok
Sötétben uszó nappalok

Ennyi maradt rám érzem
Hamisan állok fehérben
Hallgatnám a nagy világot
De némaságként hull rám az átok

Hangom még van így kiáltok
Semmi jót már nem kívánok
Ha mégis megtalálnál egyszer
Saját nevedet ne rejtsd el

Hát üvöltsd a kék ég felé
Hozzám talán éppen elér
Úgy érzem maradna erőm
Annál kevesebb az időm


2015.03.02.

Égtelen

Nem akartam kiszabadulni soha
Itt raboskodom már én azóta
De míg élek én remélek, el nem látok a végtelenbe
És egy percre, tényleg nem többre képzeld magadat a helyembe

A fényem felviláglik
A hóban majd meglátszik
És többé már nem érdekel

Elvesztem lassan minden színemet
Szürkeségbe hullhat most a képzelet
De, mint régen, réges régen, szabadságom visszaszerzem
Csorbult éled, tán megérted, elköszönnék el kell engedj

Szétmaratva

Ezt megteheted mással, azt hiszed
Amíg minden nem lesz csak a tied
Gondolod, amit teszel más eltűri
És nem fog az őrületbe menekülni
Folyamatosan az ajtót bezárod,
Lenne kulcs valakinél, nem várod
De ha lelkéből kicsavart minden cseppet
Természetesnek veszed, mintha járna neked

És ott voltam én, ugyan minek
Reméltem múlik már a hideg
Öt évig vártam rád, egymagamban
Azért hogy itt hagyj, szétmaratva

Őrzöm

Azt hiszem megőrizhetem emléked,
Mert szívemben heged még az élet,
Nem valószínű, hogy gyógyulni fog
Csak hangtalanul még nyikorog

Ugyanott járok mint eddig
Halvány képed néha fénylik
De tudom csak ámítás, látszat
Minden árnyék engem becsaphat

Csendet hallok, pedig orkán köröttem
Leszakítja a port a fákról mögöttem
Csak engem nem ráz semmi, senki iránt
Te lehettél az egyetlen aki virág

Szirmáról lecseppenő harmatom
Szomjazó lényemnek, csak folt
Ami egyre nő és feketít mindenhonnan
Ameddig koponyám meg nem roppan

De a kép rólad ki nem fakulhat
Mindig magamban hordozlak
Mint egy vírust ami belülről emészt
És megszabadulni tőle nagyon nehéz.

Sz...

Ismered legalább ezt a szót
Még ha nem is nekem szólt
Ájultan heverek azt hiszem mondod
De csak a semmi cseng itt folyton

Gondoltam könnyebb így ha nem vagy közel
De tárcámba képed még most is figyel
Szemeid nem engednek el engem
Talán örökre foglya lettem

Egy nap, egy hét, vagy egy év
Nem számít, bennem él a remény
Gyötörsz és nem engedsz még
Tönkre mentem, szép eredmény

Ha valaki lenne, aki elfogadna
De tudom, hogy rám vagy utalva
Leszakítanám érted az eget is
Úgyse lenne elég, neked semmim

Miért van az hogy vágyom rád
Minden átkozott éjszakán
Érzem az illatod, a tapintást
Én magam lennék a hibás

Én nem vagyok így teljes
Rád várni, nem felesleges
Ha mindenki rajtam akar nevetni
Akkor is így foglak szeretni

Össze-vissza

Bár rám tekintenél még egyszer
Újra működne bennem a rendszer
Mert most csak rozsdálok az esőben
Azt hiszem én vagyok erőtlen

Minden utam csak hozzád vezet
Elképzelem, hogy fogom a kezed
Ürességet markolok most már
Megmételyez a bizonytalanság

Érted dobban, nem válhat közönnyé
Sziklád voltam és leszek örökké
Érzem, hogy te és én összetartozunk
Boldognak lenni, csak együtt tudunk

Ismersz engem, úgy mint senki más
Nem okoznék több csalódást
Megvédenélek, senki se bántson
Melletted lenne teljes világom!

2014-04-11

Tavasz

A tavaszi nap mély árkot vet belém
Talán könnyeim folyója belefér
Egy pillanatért érdemes élnem
Újra úgy volt, mint régen

Titkom volt, már mindet elárultam
Megint sóvárgok, néma tébolyban
Ennyi? Tényleg csak ennyi jutott?
Szememben a fény halványodott

Ha az ember valakit szeret
Néha bizony meggondolatlan lehet
Ezt a hibát én is elkövettem
S hosszú éjszakákon ezt szenvedem

Egy valamim van a türelem
Mert megédesíted életem
Mondhatnék nagy szavakat, örök, végzet
Mégis eddig fog tartani amit érzek.

2014-04-01

Még egyszer

Ha rám nézel a szívem összeszorul,
Felettünk még az ég is beborul,
Hosszú éjszakák álmatlanul teltek,
Keserű könnyeim újra feltörnek.

Gondolataim közé férkőzöl,
Magadnak ott úgyis helyet őrzöl,
Kételyek mardosnak belülről engem,
Nem is tudom mit kellene tennem.

Szerettelek, s ez nyugtot nem hagy,
Nem mondtam soha, de tudtad, hogy így van
Tiéd voltam tetőtől lábujjig
De azt hitted valami hibádzik

Engem darabokra összetörtél,
Most sóvárgunk egy új esélyért,
Nem veszíthetlek el örökre,
Addig maradok éberen őrködve.

2014-03-20

Forgolódok

Én voltam a sohasem jó
Te voltál az utolsó szó
Mely számat elhagyta
Így ért megint az éjszaka

Értsd meg, csak te kellesz
Megőrjít ami most körbevesz
Mert nem vagy mellettem
Újra arra ébredtem

Süthet a nap eshet a hó
Én vagyok a sohasem jó
De hidd el megváltozom
A csillagokat is lehozom

Legalább adj egy esélyt
Mert tudod nincs veszély
Nem bántalak, sose tettem
Minden dobást, érted nyertem

Ne alázz, gúnyolj, vess meg
Mert tudod nem ezt érdemlem
Megint együtt leszünk egyszer
Találj vissza hozzám, ...

Kovács Gergely
2013-12-07

Helyzet

Minden feketébe fordult
Amikor a kétely felmordult
Újjá is születhettem volna
Nem találom most hol van

Gyógyuló, kiszakított részem
Te voltál, folyton néztem
Nincs már hangom, azt hittem
Csendben csak tovább vittem

A magam útját járom
Hiányos így a világom
Bár másra tudnék figyelni
Emléked gondolataim nem ereszti

Megnyugvást sosem lelek
Hisz tudom milyen volt veled
Mindig a fejembe láttál
Nem tudom mit vártál

Összes bizalmam vetettem beléd
Ugyan érzem, hogy nem elég
Bármit megtennék érted
Akkor is ha némán kéred

Vállalnék akármit, lennék büszke
De itt vagyok magammal küzdve
Zártad az ajtót, de alatta kúszik a fény
És újra az érzem maradt még remény.

Már megint

Itt ülök és nagyon hiányollak
Az ablakon lábaim kilógnak
Szívok még az őszi szellőt
Tekintetem könnyezi a felhőt

Nem tudom miért, de azt hittem
Veled majd más lesz minden
És nem is volt ugyanaz
Nálad kerestem vigaszt

Mert a bánat szerte foszlott
Az élet ilyen lapokat osztott
Királynőm voltál, hűvös szívvel
Hozzád vágytam minden éjjel

Féltem ezért neked sosem mondtam,
Pedig az elejétől úgy gondoltam,
Fogynak a könnyek, kopik az fájdalom
De SZERETLEK, ezt még vállalom!

Szálka

Nagy szálka ment a szívembe,
Ideje már, hogy kiszedjem,
De örökre bennem marad,
És ez a szálka, ez te vagy.

Sötét idők csak ez maradt,
Csillapodik már a harag,
Mert én még mindig rád vágyom,
Tégy tönkre újra, megvárom.

Nem hat rám a fásult idő,
Jönnie kell, úgyis eljő,
És akkor már nem leszek vak,
Álmomban is téged látlak.

Éberen rezzen a mosoly,
Te tudod csak, hogy nem komoly,
Álarcom most sincs előtted,
Felesleges volt, így széttörtem.

Leraktam magamat eléd,
Most halványodik belül a lét,
Üvöltök mást tehetek,
Halott emlékek kergetnek.

Édes méreg rombol bennem,
Hittem én a szerelemben.

Fél év (2.)

Élek még, csupasz éjszaka
Hideg párnám is szétszakadt
Üres a gyomrom, de a szívem
Sohase volt acéllá hevítve

Ruháid már kimosva vannak
Nem őrzik többé illatodat
Még ilyen kínzón nem vártam soha,
Hiába éltem ide oda.

Reménykedek, mint egy hülye gyerek,
Hogy talán újra veled lehetek.

2013 szept 14

Fél év

A napsugár hajnalban rád vetül,
Biztos elbújsz a takarón belül,
Reggelit készítek csak neked,
De még homályos a tekinteted.

Egy kinyúlt pólóm a pizsamád,
Lopva leslek éjszakán át,
Még ilyen szépet nem láttam soha,
Hiába néztem ide oda.

Mosolygok mint egy hülye gyerek,
Mert fél éve veled lehetek.

2013 szept 8