Robban

Mindjárt felrobbanok,
Sétálok céltalan, nincs mit tegyek.
Folyékony az este így, mint az ökör
Magamban iszok, könyék és ököl
Támasztja fejem, hisz nincs támasztja más
Hol marad a rég várt ellenhatás?

Így csak ontom az égbe, leejtem a földre
Senki sem fogja fel, vagy kapja el
Így csak fejbe vágva visszarepül
Minden mi belőlem kikerül.

Még tél van szerencsére, a virágzás
Vár még valamire. Valami rángás
Felerősödik közeledtével,
Azért viszolygok csupán, mert nem
Értem mi történt velem.
Egyszer én is rajongtam, egyszer én is szerettem
Ilyen rég lett volna hogy már el is feledtem?

Még van egy slukk, még van egy dal
Mielőtt még a pillanat meghal
És meg hal bennem is valami
Percről percre, szinte hallani
Mint távoli sikoltás, a messzeségben
Mint halvány fény a sötétségben
Egyre csak felé kúszok
Magány fülébe némán súgok
Varázslatot hátha számít
S a délibáb már nem csábít
Mit érzel magadénak sokkal kevesebb
Mint amit elvesztettél s most sem keresed
Vagy tévedek?

...

én már ma megkaptam az 'ajándékomat'...

Elmúlt már...

3 éve = 156 hete = 1.096 napja = 26.304 órája = 1.578.240 perce = 94.694.400 másodperce ...

Varázskalap

Csörren az aprópénz ha kirakom
A húrokat én már rég koptatom
Egy percre figyeljetek emberek
A zene összehozza a lelketek
Melódiák macskaköves téren
A dallam száll nyáron is és télen
Csörren az aprópénz ha kirakom
Kopott a ruhám és a kalapom

REF.:

VARÁZSKALAP A JÁRDÁN
Ő AZ ÉN PÉNZTÁRCÁM
VARÁZSKALAP A FEJEMEN
HA LÁTLAK MAJD MEGEMELEM

Egyszer megtalálom az utamat
De addig majd játszom én minden nap
Jókedvem akkor sem adhatom fel
Ha éjszaka egy padon alszom el
Amíg vállamon van a gitárom
Addig teljes lesz az én világom
Egyszer megtalálom az utamat
Addig is veszem a kalapomat!

Juli & Gergő

Aludnék...

Quid vesper erit, incertum est

Túl sötét az éjszaka
Még körvonalaid sem látom,
Ketten voltunk egyszer
a már régen üres ágyon
Forgolódok, nem alszom
Felettem az üres plafon
Sóhajtását látom, és beleveszek
Ahogy a holdfénye szobámba dereng

Írok de néha többször is fáj
Eltűnik majd úgyis mint szalmaláng
Elmenekülnék, de nem ér véget
Soha, pedig már elegem van
Törnék, zúznék ha úgy elillan
Ez nem más már csak egy érzet
Egy érzet ami kényszeríthet
Nem is az a lényeg hogy kit
Vonat elgázol, élet kisiklik
Engem egyedül talál, de úgyse keres
Elfeledte tegnap, holnap se lesz
Új a nap alatt, elrepült az összes pillanat
Csendben tűrök legtöbbször
De halkan gyilkolsz legbelül

Elfogyok nincs párnám, lámpám
Nincsen éjem, nincsen ábránd

Őrjítő súlya ez szívemnek
Én tartom, az tart engem
Ha egyszer leejtem, vége mindennek
Felkelni nem tudok
Tovább menni nem fogok

Élek-e vagy meghalok
Úgyse ébreszti fel a Napot.
Éjszaka egyedül siratom
elmúlt időt gondolom
Végül elalszom, és talán látlak
Álmaimban szeretsz még és nincs bánat
Valótlan és hazug ez tudom
Nem tudom minek lesz holnapom

Várni, szeretni, kívánni, akarni
Ha dörömbölsz rajtam ajtót nyitni
Szívlakat kulcsát neked átadtam
Míg nem használod leszek álmatlan

Kovács Gergely
2010-10-31
22:17

Bohócnak itt vagyok én

Éjszakával zsonglőrködök
Szürkületből előtörök
Szivárványt inhalálok
Amíg rád nem találok

Megijedsz majd, összerezzensz
Mint a hollók, úgy szét rebbensz
Ezita világom, ez itt az életem
Vajon hogy végződik majd történetem

Bohócnak itt vagyok én,
Mindennek a legvégén.

Nem ismersz meg, már régen nem
Megkörnyékez a félelem
Üres mosoly festett arc
Álomsíkon dúl a harc

Nem mozdul a horizont
Elpattan a szív-izom
Ez itt a világom, ez itt az életem
Vajon hogy végződik majd történetem

Bohócnak itt vagyok én,
Mindennek a legvégén.


Kovács Gergely L.
2010-09-22

Pfuj...

Vért köphetek, sarat hányhatok.
Ez még belefér, bár semmit nem ér...
Éjszakába vagy nappalba nézek,
Mit sem számít hisz nem érzed
Nem érzed, nem érted, nem keresed
Nem féled.

Én félek habár már ismerem
Ismerem az érzés, élve üres lépést
Hallva tán könnyen szállnék
Hiába, de meg nem állnék
Eső folyik mint a könny
Szél is csíp mint az öröm

Ami egyszer kimúlt még vonaglik
Kéjtől feszített testem emlékszik
Egy névtelen nővel,
Néha emelt fővel
Szerelemre vágyva szeretkezzek
Ennyi maradt mivel emlékezzek

Az időre amikor régen
Nem volt semmim se, de kérted
És én neked adtam, nyugodt voltam
A semmimet is ajánlottam
Elégett rég, de nem bántam
Lélekben veszett faragott arcom
Ugyanolyan mint a késő nyári napon

Úgy róvom az utcákat s az ég határát
Hogy azt hiszem el, értünk röppen a pír
Értünk vérzik a szív
Az enyém biztos, a tiéd nyirkos
Sikamlik, de nem hozzám
Nem is vörös, lángoló vagy szép
Dobog mert az a dolga
Bár megállna hogy aztán megint verjen
Legyen értelme pumpálni bennem

Szemem lassan megfakul
Minden halványul
Villámként feltűnsz
Áramként ütsz
De már nem villanyzol
Megcsalsz magadtól

Néha eszedbe jutok, micsoda őrült
Már hamis dolgok nem vesznek körül

Nekem ennyi jutott
De legalább őszinte vagyok
Milyen te sose voltál!
Én olyan vagyok!


Kovács Gergely
2010-09-010