Aludnék...

Quid vesper erit, incertum est

Túl sötét az éjszaka
Még körvonalaid sem látom,
Ketten voltunk egyszer
a már régen üres ágyon
Forgolódok, nem alszom
Felettem az üres plafon
Sóhajtását látom, és beleveszek
Ahogy a holdfénye szobámba dereng

Írok de néha többször is fáj
Eltűnik majd úgyis mint szalmaláng
Elmenekülnék, de nem ér véget
Soha, pedig már elegem van
Törnék, zúznék ha úgy elillan
Ez nem más már csak egy érzet
Egy érzet ami kényszeríthet
Nem is az a lényeg hogy kit
Vonat elgázol, élet kisiklik
Engem egyedül talál, de úgyse keres
Elfeledte tegnap, holnap se lesz
Új a nap alatt, elrepült az összes pillanat
Csendben tűrök legtöbbször
De halkan gyilkolsz legbelül

Elfogyok nincs párnám, lámpám
Nincsen éjem, nincsen ábránd

Őrjítő súlya ez szívemnek
Én tartom, az tart engem
Ha egyszer leejtem, vége mindennek
Felkelni nem tudok
Tovább menni nem fogok

Élek-e vagy meghalok
Úgyse ébreszti fel a Napot.
Éjszaka egyedül siratom
elmúlt időt gondolom
Végül elalszom, és talán látlak
Álmaimban szeretsz még és nincs bánat
Valótlan és hazug ez tudom
Nem tudom minek lesz holnapom

Várni, szeretni, kívánni, akarni
Ha dörömbölsz rajtam ajtót nyitni
Szívlakat kulcsát neked átadtam
Míg nem használod leszek álmatlan

Kovács Gergely
2010-10-31
22:17