ALEF

Fáj :D

Fáj a fülem, mert nem hallom hangodat
Fáj a szemem, mert nem látom arcodat
Fáj a minden, mert egyedül vár az alkonyat

Éjjel (amint álmomban találkozunk)

Fáj az ajkam, mert nem érzem ajkadat
Fáj az időm, mert múlik a pillanat
Fáj a minden, mert egyedül ér a pirkadat

Nappal (amint ébren mutatkozunk)

2009-10-26-22-16-34

Úgy tűnik, valami elkezdődött. Persze nem akarom elkiabálni, de szerintem nagyon jó lesz :D

Túl késő...

Egyszer volt a Lány és a Fiú. Nem is gondolták milyen csapodár fordulatokat tartogat számukra a jövő. Szerették egymást és úgy gondolták ez sohasem fog megváltozni.
A Lány és a Fiú együtt nézték a tavaszi virágzást, a zöldellő univerzum csodás színeit. Az illatoktól elbódult állapotukban észre sem vették, hogy az öreg nyár is tovább lépett gyorsan. Ők egymáséi voltak, és senkié.

Együtt nevettek, csetlettek-botlottak, táncoltak egyszóval készültek a közelgő bálra. Nagyon izgatottak voltak a hamarosan eljövő nem mindennapi állapottal kapcsolatban. A Lány elment a csodaszép fehér ruháért és örömmel vette, hogy így a Fiúnak még jobban fog tetszeni, mint eddig. Egyébként maga sem érezte magát még szebbnek. És úgy gondolta ez így jó.

A Fiú beteg volt. Gyakran elájult és felöklendezte azt a folyadékot mely olyan színű volt, mint fiatal szerelmes szívük. Ettől a Lány, de még a Fiú is megijedt.
Hiába volt minden, a Fiú végül eltávozott, egyedül hagyva ebbe a világba a Lányt. A Lány sokáig állt a temető düledező sírjai közt amíg már csak ő maradt ott és a fákat szomorúan elverő eső.

Eljött az idő, és visszavitte a ruhát, mert mint ahogy életét is annak érezte a ruha, a tánc és a szerelem is értelmetlenné vált. Amikor bent látott egy épp próbáló párt, hirtelen kiviharzott még nedves gyászruhájában, kezében a fehér csodával.
Csak sétált a Lány, egyik cigarettáról gyújtott a másikra, gondolván ahogy beleszív el is kalandozhat.

El is kezdődött a bál, mind szépek voltak pörögtek-forogtak a pillanatnyi fény rabszolgáiként.

A Lány úgy gondolta, hogy elszökött minden elől. A Lány magasan ült, a fehér ruhába és fekete fátyolba öltözve. Elég groteszk látványt nyújtott még a sokat látott Szélnek is aki végül is megtalálta a Lányt csöndes magányában.

A bál a végéhez közeledett. A közönség tapsolt. A kínzó léttel ami reá méretett, nem törődve már az sem érdekelte, hogy a vén Szél lefújta fejéről a fátylat ami beleesett a folyóba amely partján a Lány tépelődött. Ekkor a Lány aki erős volt eddig bírta és megadta a Szélnek a fizetségét, arcáról legördülő könnycseppek formájában.

A Szél továbbállt, a bál véget ért, a Fiú többé nem jött vissza, a taps idegen volt
...és hirtelen minden elcsendesedett.

Kovács Gergely
2009-10-10

Újra előszőr

Remény?

Soha ne mond hogy soha

Soha ne mond hogy ennyi volt soha ne mond hogy vége van
Soha ne mond hogy felesleges soha ne mond hogy hasztalan
Soha ne mond hogy már késő soha ne mond hogy neked mindegy
Soha ne mond hogy soha Tesó hidd el ez csak így megy "Mert!"
Hullhat eső "Vagy!" fújhat szél
Az aki hisz és nem fél bizony mindent túlél
Új nap ébred "És!" Új szelek fújnak
A gondok el múlnak és a sebek begyógyulnak
Hidd el történhet bármi nem kell meghátrálni
Csak állni a sarat bár ez piszkosul tud fájni
Kivárni és a pillanattal válni eggyé,
Így a "Soha többé" helyét átveszi a "Mindörökké"...

... utolsó bejelentkezés

Csak azt nem értem ki az aki olvassa ezt a blogot és neked mondja azt h nézd mert szó van benne rólad... de többé nem

ennyi

...

http://www.youtube.com/watch?v=s9l2PjCibns&feature=related