SARTARABAD
(Yerp Chee Mnoum Yelk Oo Djar)
Yerp chee mnoom yelk oo djar,
Khentern en kdnoum hnar.
Aisbes dzakets, arekagets
Sartarabadi marduh medz.
Zanker, ghoghanchek,
Srpazan kacherin ganchek
Ais artar badits.
Serountner, took tsez djanachek
Sartarabadits.
Avarairi chank arank,
Aisdegh mee bah gank arank,
Vor shounch aradz' shounchernis dank,
Sartarabadi badi dag.
Zanker, ghoghanchek,
Srpazan kacherin ganchek
Ais artar badits.
Serountner, took tsez djanachek
Sartarabadits.
Paits menk chgank, menk mishd gank,
Menk chuhankank ter guh kank,
Yerp dan zankuh, ahazankuh,
Vor mer hokoo mardkuh dank.
Zanker, ghoghanchek,
Srpazan kacherin ganchek
Ais artar badits.
Serountner, took tsez djanachek
Sartarabadits.
Lyrics: Barouyr Sevag
Song: E. Hovhannessian
2009. november 11., szerda
2009. november 5., csütörtök
2009. október 28., szerda
Fáj :D
Fáj a fülem, mert nem hallom hangodat
Fáj a szemem, mert nem látom arcodat
Fáj a minden, mert egyedül vár az alkonyat
Éjjel (amint álmomban találkozunk)
Fáj az ajkam, mert nem érzem ajkadat
Fáj az időm, mert múlik a pillanat
Fáj a minden, mert egyedül ér a pirkadat
Nappal (amint ébren mutatkozunk)
2009-10-26-22-16-34
Fáj a szemem, mert nem látom arcodat
Fáj a minden, mert egyedül vár az alkonyat
Éjjel (amint álmomban találkozunk)
Fáj az ajkam, mert nem érzem ajkadat
Fáj az időm, mert múlik a pillanat
Fáj a minden, mert egyedül ér a pirkadat
Nappal (amint ébren mutatkozunk)
2009-10-26-22-16-34
2009. október 18., vasárnap
2009. október 11., vasárnap
Túl késő...
Egyszer volt a Lány és a Fiú. Nem is gondolták milyen csapodár fordulatokat tartogat számukra a jövő. Szerették egymást és úgy gondolták ez sohasem fog megváltozni.
A Lány és a Fiú együtt nézték a tavaszi virágzást, a zöldellő univerzum csodás színeit. Az illatoktól elbódult állapotukban észre sem vették, hogy az öreg nyár is tovább lépett gyorsan. Ők egymáséi voltak, és senkié.
Együtt nevettek, csetlettek-botlottak, táncoltak egyszóval készültek a közelgő bálra. Nagyon izgatottak voltak a hamarosan eljövő nem mindennapi állapottal kapcsolatban. A Lány elment a csodaszép fehér ruháért és örömmel vette, hogy így a Fiúnak még jobban fog tetszeni, mint eddig. Egyébként maga sem érezte magát még szebbnek. És úgy gondolta ez így jó.
A Fiú beteg volt. Gyakran elájult és felöklendezte azt a folyadékot mely olyan színű volt, mint fiatal szerelmes szívük. Ettől a Lány, de még a Fiú is megijedt.
Hiába volt minden, a Fiú végül eltávozott, egyedül hagyva ebbe a világba a Lányt. A Lány sokáig állt a temető düledező sírjai közt amíg már csak ő maradt ott és a fákat szomorúan elverő eső.
Eljött az idő, és visszavitte a ruhát, mert mint ahogy életét is annak érezte a ruha, a tánc és a szerelem is értelmetlenné vált. Amikor bent látott egy épp próbáló párt, hirtelen kiviharzott még nedves gyászruhájában, kezében a fehér csodával.
Csak sétált a Lány, egyik cigarettáról gyújtott a másikra, gondolván ahogy beleszív el is kalandozhat.
El is kezdődött a bál, mind szépek voltak pörögtek-forogtak a pillanatnyi fény rabszolgáiként.
A Lány úgy gondolta, hogy elszökött minden elől. A Lány magasan ült, a fehér ruhába és fekete fátyolba öltözve. Elég groteszk látványt nyújtott még a sokat látott Szélnek is aki végül is megtalálta a Lányt csöndes magányában.
A bál a végéhez közeledett. A közönség tapsolt. A kínzó léttel ami reá méretett, nem törődve már az sem érdekelte, hogy a vén Szél lefújta fejéről a fátylat ami beleesett a folyóba amely partján a Lány tépelődött. Ekkor a Lány aki erős volt eddig bírta és megadta a Szélnek a fizetségét, arcáról legördülő könnycseppek formájában.
A Szél továbbállt, a bál véget ért, a Fiú többé nem jött vissza, a taps idegen volt
...és hirtelen minden elcsendesedett.
Kovács Gergely
2009-10-10
A Lány és a Fiú együtt nézték a tavaszi virágzást, a zöldellő univerzum csodás színeit. Az illatoktól elbódult állapotukban észre sem vették, hogy az öreg nyár is tovább lépett gyorsan. Ők egymáséi voltak, és senkié.
Együtt nevettek, csetlettek-botlottak, táncoltak egyszóval készültek a közelgő bálra. Nagyon izgatottak voltak a hamarosan eljövő nem mindennapi állapottal kapcsolatban. A Lány elment a csodaszép fehér ruháért és örömmel vette, hogy így a Fiúnak még jobban fog tetszeni, mint eddig. Egyébként maga sem érezte magát még szebbnek. És úgy gondolta ez így jó.
A Fiú beteg volt. Gyakran elájult és felöklendezte azt a folyadékot mely olyan színű volt, mint fiatal szerelmes szívük. Ettől a Lány, de még a Fiú is megijedt.
Hiába volt minden, a Fiú végül eltávozott, egyedül hagyva ebbe a világba a Lányt. A Lány sokáig állt a temető düledező sírjai közt amíg már csak ő maradt ott és a fákat szomorúan elverő eső.
Eljött az idő, és visszavitte a ruhát, mert mint ahogy életét is annak érezte a ruha, a tánc és a szerelem is értelmetlenné vált. Amikor bent látott egy épp próbáló párt, hirtelen kiviharzott még nedves gyászruhájában, kezében a fehér csodával.
Csak sétált a Lány, egyik cigarettáról gyújtott a másikra, gondolván ahogy beleszív el is kalandozhat.
El is kezdődött a bál, mind szépek voltak pörögtek-forogtak a pillanatnyi fény rabszolgáiként.
A Lány úgy gondolta, hogy elszökött minden elől. A Lány magasan ült, a fehér ruhába és fekete fátyolba öltözve. Elég groteszk látványt nyújtott még a sokat látott Szélnek is aki végül is megtalálta a Lányt csöndes magányában.
A bál a végéhez közeledett. A közönség tapsolt. A kínzó léttel ami reá méretett, nem törődve már az sem érdekelte, hogy a vén Szél lefújta fejéről a fátylat ami beleesett a folyóba amely partján a Lány tépelődött. Ekkor a Lány aki erős volt eddig bírta és megadta a Szélnek a fizetségét, arcáról legördülő könnycseppek formájában.
A Szél továbbállt, a bál véget ért, a Fiú többé nem jött vissza, a taps idegen volt
...és hirtelen minden elcsendesedett.
Kovács Gergely
2009-10-10
2009. október 10., szombat
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)