Fáj a fülem, mert nem hallom hangodat
Fáj a szemem, mert nem látom arcodat
Fáj a minden, mert egyedül vár az alkonyat
Éjjel (amint álmomban találkozunk)
Fáj az ajkam, mert nem érzem ajkadat
Fáj az időm, mert múlik a pillanat
Fáj a minden, mert egyedül ér a pirkadat
Nappal (amint ébren mutatkozunk)
2009-10-26-22-16-34
2009. október 28., szerda
2009. október 18., vasárnap
2009. október 11., vasárnap
Túl késő...
Egyszer volt a Lány és a Fiú. Nem is gondolták milyen csapodár fordulatokat tartogat számukra a jövő. Szerették egymást és úgy gondolták ez sohasem fog megváltozni.
A Lány és a Fiú együtt nézték a tavaszi virágzást, a zöldellő univerzum csodás színeit. Az illatoktól elbódult állapotukban észre sem vették, hogy az öreg nyár is tovább lépett gyorsan. Ők egymáséi voltak, és senkié.
Együtt nevettek, csetlettek-botlottak, táncoltak egyszóval készültek a közelgő bálra. Nagyon izgatottak voltak a hamarosan eljövő nem mindennapi állapottal kapcsolatban. A Lány elment a csodaszép fehér ruháért és örömmel vette, hogy így a Fiúnak még jobban fog tetszeni, mint eddig. Egyébként maga sem érezte magát még szebbnek. És úgy gondolta ez így jó.
A Fiú beteg volt. Gyakran elájult és felöklendezte azt a folyadékot mely olyan színű volt, mint fiatal szerelmes szívük. Ettől a Lány, de még a Fiú is megijedt.
Hiába volt minden, a Fiú végül eltávozott, egyedül hagyva ebbe a világba a Lányt. A Lány sokáig állt a temető düledező sírjai közt amíg már csak ő maradt ott és a fákat szomorúan elverő eső.
Eljött az idő, és visszavitte a ruhát, mert mint ahogy életét is annak érezte a ruha, a tánc és a szerelem is értelmetlenné vált. Amikor bent látott egy épp próbáló párt, hirtelen kiviharzott még nedves gyászruhájában, kezében a fehér csodával.
Csak sétált a Lány, egyik cigarettáról gyújtott a másikra, gondolván ahogy beleszív el is kalandozhat.
El is kezdődött a bál, mind szépek voltak pörögtek-forogtak a pillanatnyi fény rabszolgáiként.
A Lány úgy gondolta, hogy elszökött minden elől. A Lány magasan ült, a fehér ruhába és fekete fátyolba öltözve. Elég groteszk látványt nyújtott még a sokat látott Szélnek is aki végül is megtalálta a Lányt csöndes magányában.
A bál a végéhez közeledett. A közönség tapsolt. A kínzó léttel ami reá méretett, nem törődve már az sem érdekelte, hogy a vén Szél lefújta fejéről a fátylat ami beleesett a folyóba amely partján a Lány tépelődött. Ekkor a Lány aki erős volt eddig bírta és megadta a Szélnek a fizetségét, arcáról legördülő könnycseppek formájában.
A Szél továbbállt, a bál véget ért, a Fiú többé nem jött vissza, a taps idegen volt
...és hirtelen minden elcsendesedett.
Kovács Gergely
2009-10-10
A Lány és a Fiú együtt nézték a tavaszi virágzást, a zöldellő univerzum csodás színeit. Az illatoktól elbódult állapotukban észre sem vették, hogy az öreg nyár is tovább lépett gyorsan. Ők egymáséi voltak, és senkié.
Együtt nevettek, csetlettek-botlottak, táncoltak egyszóval készültek a közelgő bálra. Nagyon izgatottak voltak a hamarosan eljövő nem mindennapi állapottal kapcsolatban. A Lány elment a csodaszép fehér ruháért és örömmel vette, hogy így a Fiúnak még jobban fog tetszeni, mint eddig. Egyébként maga sem érezte magát még szebbnek. És úgy gondolta ez így jó.
A Fiú beteg volt. Gyakran elájult és felöklendezte azt a folyadékot mely olyan színű volt, mint fiatal szerelmes szívük. Ettől a Lány, de még a Fiú is megijedt.
Hiába volt minden, a Fiú végül eltávozott, egyedül hagyva ebbe a világba a Lányt. A Lány sokáig állt a temető düledező sírjai közt amíg már csak ő maradt ott és a fákat szomorúan elverő eső.
Eljött az idő, és visszavitte a ruhát, mert mint ahogy életét is annak érezte a ruha, a tánc és a szerelem is értelmetlenné vált. Amikor bent látott egy épp próbáló párt, hirtelen kiviharzott még nedves gyászruhájában, kezében a fehér csodával.
Csak sétált a Lány, egyik cigarettáról gyújtott a másikra, gondolván ahogy beleszív el is kalandozhat.
El is kezdődött a bál, mind szépek voltak pörögtek-forogtak a pillanatnyi fény rabszolgáiként.
A Lány úgy gondolta, hogy elszökött minden elől. A Lány magasan ült, a fehér ruhába és fekete fátyolba öltözve. Elég groteszk látványt nyújtott még a sokat látott Szélnek is aki végül is megtalálta a Lányt csöndes magányában.
A bál a végéhez közeledett. A közönség tapsolt. A kínzó léttel ami reá méretett, nem törődve már az sem érdekelte, hogy a vén Szél lefújta fejéről a fátylat ami beleesett a folyóba amely partján a Lány tépelődött. Ekkor a Lány aki erős volt eddig bírta és megadta a Szélnek a fizetségét, arcáról legördülő könnycseppek formájában.
A Szél továbbállt, a bál véget ért, a Fiú többé nem jött vissza, a taps idegen volt
...és hirtelen minden elcsendesedett.
Kovács Gergely
2009-10-10
2009. október 10., szombat
2009. szeptember 20., vasárnap
Soha ne mond hogy soha
Soha ne mond hogy ennyi volt soha ne mond hogy vége van
Soha ne mond hogy felesleges soha ne mond hogy hasztalan
Soha ne mond hogy már késő soha ne mond hogy neked mindegy
Soha ne mond hogy soha Tesó hidd el ez csak így megy "Mert!"
Hullhat eső "Vagy!" fújhat szél
Az aki hisz és nem fél bizony mindent túlél
Új nap ébred "És!" Új szelek fújnak
A gondok el múlnak és a sebek begyógyulnak
Hidd el történhet bármi nem kell meghátrálni
Csak állni a sarat bár ez piszkosul tud fájni
Kivárni és a pillanattal válni eggyé,
Így a "Soha többé" helyét átveszi a "Mindörökké"...
Soha ne mond hogy felesleges soha ne mond hogy hasztalan
Soha ne mond hogy már késő soha ne mond hogy neked mindegy
Soha ne mond hogy soha Tesó hidd el ez csak így megy "Mert!"
Hullhat eső "Vagy!" fújhat szél
Az aki hisz és nem fél bizony mindent túlél
Új nap ébred "És!" Új szelek fújnak
A gondok el múlnak és a sebek begyógyulnak
Hidd el történhet bármi nem kell meghátrálni
Csak állni a sarat bár ez piszkosul tud fájni
Kivárni és a pillanattal válni eggyé,
Így a "Soha többé" helyét átveszi a "Mindörökké"...
... utolsó bejelentkezés
Csak azt nem értem ki az aki olvassa ezt a blogot és neked mondja azt h nézd mert szó van benne rólad... de többé nem
ennyi
...
http://www.youtube.com/watch?v=s9l2PjCibns&feature=related
ennyi
...
http://www.youtube.com/watch?v=s9l2PjCibns&feature=related
2009. szeptember 12., szombat
És mégis...
Szóval jövök befelé vonattal egyszer csak az Állatkert mellett láttam sok tűzoltót és mellékesen egy égő épületet. Aztán miután beért a vonat a Nyugatiba szembejött velem egy csaj Star Wars-os polóba. Én a "rule the galaxy" polóban voltam tehát egymásra mosolyogtunk. Jöttem a Nyugatitól és gondoltam van még 45 percem így benéztem az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába mer kellett onnan vmi az egyik szemináriumhoz. Ez a levéltár az Eötvös utcában található. És hát mit adott isten tegnap 17:49-kor... De mindegy én észrevettem ő engem nem. Sétáltam tovább egyszer csak vki megkoccintotta a vállam. Nagyon megijedtem, ennek több oka is volt... De aztán kiderült, hogy a Stefi az és nem más. Elmondtam neki miért vagyok egy kissé jobban feldúlt állapotban... Ezek után találkoztam a Sárival és elmentünk a Vörös Oroszlán melletti Szerájba pipázni. Három okból kifolyólag. Először is a Sári ide akart jönni, kettő a Torkónál volt a kispipa, három nem volt nálam lakáskulcs...
Szóval ez lett. Nagyon jól éreztük magunkat, hosszú, hosszú órákat dumáltunk.
Ma lesz a Barbi búcsú bulija Fóton, ezen kívűl próba, végre lesz basszer este pedig Farkinál házavató. Addig még át kellene néznem az e héten keletkezett jegyzeteimet.
Na még majd jövök. Ugyanis legújabb megnevezésem többek által: Közeledő
Ja és aviator hétfőn visszavág :D
Szóval ez lett. Nagyon jól éreztük magunkat, hosszú, hosszú órákat dumáltunk.
Ma lesz a Barbi búcsú bulija Fóton, ezen kívűl próba, végre lesz basszer este pedig Farkinál házavató. Addig még át kellene néznem az e héten keletkezett jegyzeteimet.
Na még majd jövök. Ugyanis legújabb megnevezésem többek által: Közeledő
Ja és aviator hétfőn visszavág :D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)